Kézzel kötött merinói gyapjú kendő

Tavaszi kendő

Igazi fonal-terápia volt ez a kendő. Szándékosan olyan mintát kerestem, amihez nem kell számolni, ami szinte vakon is köthető, tévé előtt ülve vagy zötykölődve a vonaton. Sok munkám van mostanában, nem akartam számolgatós, agyalós darabba kezdeni.

Környezetkímélő fonalkülönlegesség Írországból

Nehezen tudok úgy elmenni egy fonalbolt mellett, hogy ne kukkantsak be. És ha már ott vagyok… akkor ritkán jövök ki üres kézzel. Pláne így van ez, ha valahogy éppen a kedvenc fonalboltom esik utamba. Ezúttal az ír Olann cég kézzel festett zoknifonala csábított el.

Az Olann egy kis műhely Írországban, ahol hagyományos anyagokból kísérleti technikákkal, kézzel festik a fonalakat. Argentínából és Urugay-ból szerzik be az alapanyagokat, kizárólag olyan etikus gazdaságoktól vásárolnak, amelyek garantálni tudják az állatok humánus ellátását és a gyapjú környzettudatos feldolgozását. A fonal mosása, festése során ügyelnek a környezetvédelemre: a festéket az utolsó cseppig felhasználják, hogy még véletlenül se kerüljön a vízzel együtt a csatornába, az árnyalatok fixálására pedig élelmiszer minőségű citromsavat használnak. Színeiket az ír vidék hangulata és a természet inspirálja, a hegyek, völgyek, erdők, mezők és a tenger. Szépen, lassan, gondosan dolgoznak, egy fenntarthatóbb jövőben hisznek, ahol az emberek jobban értékelik a mesterségbeli tudást és a minőséget, mint a tömegtermelést.

Ír merinói gyapjú fonal
Egy kis képzavar a hajnali napsütésben – Ír merinói gyapjú alpakával

Itthon pedig várt néhány gombóc Drops Baby Merino – a párosítás tehát adott volt. Hasonló vastagságúak (az Olann épp csak egy csöppet vékonyabb), mindkettő gépben mosható superwash minőség. Casapica Loop kendője is adott volt, jó régen kinéztem már magamnak – itt találod a mintát.

Loop kendő – sima kötés színes hurkokkal

Az Olann fonallal dolgozni olyan volt, mint egy éber álom, vagy inkább mint valami hipnózis: imádtam nézni, ahogy a színek diszkréten váltják egymást. Nem tudtam előre, milyen szín következik: sárgás? zöldes? piros? fehér? A Drops Baby Merino pedig egy megbízható basic fonalnak bizonyult. Szerettem nagyon a puhaságát, rugalmasságát – máshogy rugalmas, mint a nyersebb, természetesebb gyapjúfonalak –, de nekem így is tetszett. (A négy gombolyagból kettőben volt a szál megszakadva, na ennek viszont nem örültem.)

Tavaszi merinói gyapjú kézzel kötött kendő
A hurkok – amik tulajdonképpen fordított szemek

300 szem a tűn…

… azért már nekem is sok volt. Kötés közben jelölőket használtam (ha esetleg nem láttál még ilyet, úgy képzeld el, mintha kicsi színes biztosítótűk volnának), a sor közepére tettem az elsőt, majd tőle jobbra is, balra is egyet-egyet először 50 szemnél, majd mikor előrehaladtam, áttettem 100 szemhez a jelölőt, majd 150-hez, és így tovább. Úgy 300 szemnél kicsit besokaltam: kezdtem úgy érezni, ahogy kötöttem egymás után a sima és a fordított sorokat, mintha egyszer mennék hegynek fel (a fordított soroknál), majd meglódulnék lefelé (a sima soroknál). Ezzel azt akarom mondani, hogy míg  a sima sorok gyorsan készültek el, addig a fordított sorok lassan – mert valahogy ezekben a kontinentális fordított szemekben van egy olyan plusz mozdulat, amitől mintha megakadna a gyors mozgássor (amikor a jobb tű fölött segítem a szálat bele a szembe).

És itt egy pillanatra megállnék. Egy jó hosszú szabadságnyi időt töltöttem Angliában, életem egyik legnagyobb kalandja volt. Itt – látva a fonalakat, a mintákat – lángolt fel bennem a mindig is pislákoló lelkesedés a kötés, horgolás iránt. Az egyik első fonalas élményem az volt, hogy egy fiatal lány a piros busz emeletén sálat kötött (egyszer majd talán mesélek az angol lányokról is): láttam a kezében kötőtűket, a tűn a fonalat, ami kétségkívül kötött mintát adott ki, na de azok a mozdulatok! Ilyet korábban nem láttam, nem is értettem, hogyan lesznek abból a furcsa fonaltekergetésből a szemek. Aztán otthon elkezdtem videókat nézni, és megdöbbentem: a videókban senki nem úgy köt, ahogy én azt gyerekkoromban az anyukámtól megtanultam. Van az angol stílus (jobbkezes kötés), van a kontitnentális (vagy európai stílus, balkezes kötés), és van ahogyan kötök én… Erről a témáról bővebben is olvashattok kötős blogokban: másokat is ért hasonló megdöbbenés, mint engem.

Aztán átszoktam a kontinentális stílusra, könnyebb így követni a mintákat, különösen, ha fogyasztásról-szaporításról vagy csipkemintáról van szó, a körkötésnél (ahol legtöbbször csak sima szemeket kötünk) pedig tulajdonképpen tökmindegy. S hogy ezt miért most mondom? Mert úgy 300 szemnél gondoltam egy nagyot, és visszatértem a régi módira – amitől a fordított sorok ismét felgyorsultak. Figyeltem a kötésképet, nem látszik a különbség, talán csak annyi, hogy mintha a kontinentális módon kötött sorok kicsit egyenletesebbek volnának. És újra élvezni kezdtem a munkát. Csupán a sorok szélén, hogy a szaporítás szép legyen, tértem vissza a kontinentális stílushoz, ill. a minta előtti sorban, mert a mintához a kontinentális sima szem kellett (tehát amikor a bal lába van elől a szemnek, ha így érthető :))

Tadam, íme a végeredmény:

Ha újra kezdeném, jobban figyelnék a kezdésre: kicsit szorosan szedtem fel a szemeket, ezért a nyakánál nem simul ki eléggé. Illetőleg lehetséges, hogy a szélszemeket is lazábban kell kötni. Amúgy ez az első minta után kötött kendőm, az eddigieket saját kútfőből geometriáztam ki. És az első, amelyik ennyi sok szem lett a végére, ezért kicsit bemelegítésnek is szántam a Midsummer Rose előtt…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük